Szállások

Dandelion Vendégház

Tapolcától 5 km-re, Szigligettől 8 km-re és  Badacsonytól is csupán 10 km-re található a Dandelion Vendégház a Szent György- hegy lábánál.

Kisapáti és a szomszéd települések ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek.

Annak, aki aktív pihenésre vágyik, számtalan lehetősége nyílik többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni. Egész éves nyitvatartással felkereshetőek a közeli Arborétumok, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjai, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Vendégházukban két apartmannal várják szeretettel a kirándulni, pihenni és fürdőzni vágyó utazókat és családokat.
Székelydézsával, gyönyörű panorámával a környező hegyekre, a Szent György-hegy lábánál minőségi, igényes és jól felszerelt házakkal fogadják az ide érkezőket.

Felszereltség és eszközök:székelydézsa, extrán felszerelt konyha és grillkocsi

Diófás Présház

Álom a szőlőhegyen. A Szászi Birtok felújított présházai gyönyörű környezetben, a Szent György-hegy déli oldalán találhatóak. Minden házból kilátás nyílik Szigligetre, a Badacsonyra, és még a Balaton vizének kékje is felsejlik a távolban.

Tapolcától 6 km-re, Szigligettől 5 km-re és  Badacsonytól is csupán 8 km-re található a DIÓFÁS PRÉSHÁZ a Szent György- hegyen.
A térség települései ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek. 

Azok számára, aki aktív pihenésre vágynak, számtalan lehetőség nyílik, többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni, felkeresni a közeli Arborétumokat, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjait, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot is. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Az elvarázsolt présház a diófák árnyékában. A présházban három különálló szoba található, melyből kettő franciaágyas.
A présház konyhája teljesen felszerelt, így az önellátás könnyen megoldható. Télen kandalló gondoskodik a romantikáról… és a melegről természetesen. 

A szőlők ölelésében a kertben étkezve a Balaton, Badacsony és Szigliget tárul vendégeink elé.

A Szászi birtoktól gyalog 9 percre található. 2-6 személy részére ajánljuk, teljesen felszerelt konyhával és egy palack Szászi borral a hűtőben.

Felszereltség és eszközök a présházban: törölköző, ágynemű, hajszárító, főzőeszközök, kávéfőző, WIFI, vaskályha

Doka Ház

Tapolcától 5 km-re, Szigligettől 8 km-re és  Badacsonytól is csupán 10 km-re található a DOKA VENDÉGHÁZ a Szent György- hegy délkeleti oldalán.
Kisapáti és a szomszéd települések ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek.

Annak, aki aktív pihenésre vágyik, számtalan lehetősége nyílik többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni. Egész éves nyitvatartással felkereshetőek a közeli Arborétumok, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjai, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

A Doka Házban fantasztikus panoráma vár. A Balaton és a Szent György-hegy varázsa elbűvölő és felejthetetlen élményekkel leszel gazdagabb. A Doka Ház a Szent György-hegy délkeleti oldalán található, sok neves pincészet és étterem, rengeteg látnivaló szomszédságában. Kisapáti és Hegymagas között az összekötő úton közelíthető meg.

A ház három szintből áll. A pincében van egy társalgó kialakítva egy nagy csocsóval,  a nagy pincében pedig projektoros házimozi, kinect és Xbox játékok megtalálhatóak a szórakozás érdekében.

A középső szinten található egy előszoba, a lépcső az emeletre, egy zuhanyzós fürdő-wc, konyha, étkező-nappali és egy dupla ágyas, két személyes hálószoba.

A felső szinten található egy előtér, szintén egy zuhanyzós fürdő-wc-vel és hat személy számára, két személyes hálóhelyek, egy személyes ágyakkal.

Felszereltség és eszközök:

A ház alkalmas nyolc személy kényelmes elhelyezésére. Mindkét szinten zuhanyzós fürdő-wc, teljesen felszerelt belső konyha. Az udvaron található fedett terasz külső konyhával, grillel és bográccsal, medence napozó terasszal.

Ingyenes: WiFi, tüzifa, parkolás 4-5 autó részére.

A Doka Ház dohányzás mentes.

Énekes Vendégház

Tapolcától 6 km-re, Szigligettől 5 km-re és  Badacsonytól is csupán 8 km-re található az Énekes Vendégház Hegymagason, a Szent György- hegy lábánál fekvő településen.
Hegymagas és a szomszéd települések ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek. 

Aki aktív pihenésre vágyik, számtalan lehetősége nyílik többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni, felkeresni a közeli Arborétumokat, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjait, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot is. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Nádtetős parasztházunk Hegymagason, a Balaton-felvidéken, a Szent György-hegy lábánál található. A ház tradicionális elrendezésű, berendezésű és fűthető. Két külön bejáratú szoba, 2+3 ággyal, igény szerint babaággyal.

Nyitva tartás: április 15-től október 15-ig

Felszereltség és eszközök:

  • Tejesen felszerelt konyha, zuhanyozó, WC, kábel TV, Wifi.
  • Nagy kertünkben fedett ücsörgő, grillező, hinta és ping-pong terem található.

Hazai Provence

Tapolcától 15 km-re  és  Badacsonytól pedig 30 km-re található a Glamp-Inn Kapolcs a Művészetek Völgyének otthont adó Kapolcson.

Manapság Kapolcs nem csak a Művészetek Völgye alatt lehet célpontja a vendégeknek, hanem egész évben várja az odalátogatókat, akik kíváncsiak a környék adottságaira is.

A Hazai Provence a Művészetek- és Malmok Völgyének szívében, Kapolcson található, s egy 180 éves parasztház metamorfózisával vette kezdetét a története. Azóta egy új, kúria- jellegű épületben saját éttermükkel és megújult, provence-i hangulatú, rusztikus szobáikkal várják a pihenni vágyókat.

Kapolcs alapvetően egy csendes és nyugodt település. Természetesen azokon a napokban, vagy hetekben amikor valamelyik nívós fesztivál tart, nem épp ez a jellemző rá, de az év többi részén a vidék idilli nyugalmát sugallja. Nagyszerű választás azoknak, akik a nagyvárosi forgatagból egy kis lassításra és pihenésre vágynak.

Tapolca mindössze 15 km-re található, a Badacsony pedig 30 km-re található Kapolcstól.

A Hazai Provence Egyes szobájában privát wellness (lábas- vagy pezsgőkád, szauna) áll vendégeik rendelkezésére.

Összesen 10 szobával működik a panzió és a szobákat egytől egyig átjárja a provence-i miliő. 

Kültéri wellness részlet jacuzzival és infra szaunával tavasztól őszig nyújt felüdülést. Nyáron mintegy 700 tő francia levendula virágzik kertünkben.

Ingyenes WIFI érhető el a panzióban illetve a parkolás is. Emellett igény szerint rendelkezésre áll Baba utazóágy, bili és wc-szűkítő is.

A szállás díja magába foglalja a reggeli árát, azonban a saját éttermükben elérhető a’la carte  ebéd és/ vagy vacsora.

Egyedülálló csomagajánlatuk a Lánykérés csomag, rózsákkal, gyertyákkal és mindennel, ami csak kellhet!

Hobbit Présház

Tapolcától 6 km-re, Szigligettől 5 km-re és  Badacsonytól is csupán 8 km-re található a HOBBIT PRÉSHÁZ a Szent György- hegyen.
A térség települései ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek. 

Azok számára, aki aktív pihenésre vágynak, számtalan lehetőség nyílik, többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni, felkeresni a közeli Arborétumokat, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjait, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot is. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Álom a szőlőhegyen. A Szászi Birtok felújított présházai gyönyörű környezetben, a Szent György-hegy déli oldalán találhatóak. Minden házból kilátás nyílik Szigligetre, a Badacsonyra, és még a Balaton vizének kékje is felsejlik a távolban. Tökéletes hely a kikapcsolódásra messze a világ zajától.

A meghitt cottage-jellegű épület mesés panorámával a Szigligeti-öböltől egészen a Csobánc vulkáni kúpjáig várja a pihenni vágyókat. A zsalugáteres íves ajtó és ablakok és a kővel kirakott külső megjelenés már ráhangolja az ide érkezőket a hely romantikájára. A meghittséget nyújtó kandalló, tetőtéri hálószobák és teljesen felszerelt konyha mind a feltöltődést biztosítják.

2-4 személy számára kényelmes présház, egy palack Szászi borral a hűtőben.

Felszereltség és eszközök: törölköző, ágynemű, hajszárító, főzőeszközök, kávéfőző, hűtő-fűtő klíma, WIFI, kandalló

Hunguest Hotel Pelion

A Hunguest Hotel Pelion a város központjában, egy négyhektáros parkban áll, a gyógybarlang felett, melyhez a szállodából közvetlenül fedett folyosón juthatnak el a vendégek.

A szálloda parkjában fúrt saját termálvízkút adja a medencék vizét. Egy kényelmes pár perces sétányira található a tavasbarlangtól.

A szállodában összesen 288 szoba található és mind a 228 szobája légkondicionált. Szobák felszereltsége: minibár, televízió, telefon, wifi, fürdőszoba (fürdőkád), hajszárító, széf és fürdőköpeny használat.
A szállodában található 4 luxus apartman, 8 apartman és 4 mozgáskorlátozott vendégek részére kialakított szoba, valamint egybenyitható családi szobák is szolgálják a vendégek kényelmét.

A konferencia termek már 10 főtől fogadják a résztvevőket, már akár 1000 főig.

A szálloda személyzete télen-nyáron az Ön kikapcsolódását szolgálja. Bel- és kültéri medencék, az élményfürdő, különböző szaunák és a gőzkabin – mindez elengedhetetlen része a wellness részlegnek.
Az igazi kikapcsolódáshoz szükséges pihenőterek, és a rendszeres wellness programok teszik teljessé az Ön rekreációját, hogy a wellness elérhesse a valódi célját. Pazar testkezelések és masszázsok, és megannyi csoda várja.

Gondolja végig, mikor gondtalan egy család pihenése?
Ha kiszolgálják, ha komfortosan érzi magát, és ha a gyermeke is hosszabb-rövidebb időre le van kötve különböző játékos feladatokkal és foglalkozásokkal.
A szálloda ezt a gondtalanságot teremti meg Önöknek az általuk kínált komforttal és figyelmes szervizzel. 

A szállodának van egy„óvodája”is , aminek a neve Pinocchio klub, egy hely, ahol a gyermekek a mesék birodalmában érezhetik magukat. Amikor pedig ragyogó idő van a szálloda falain kívül, akkor irány a hatalmas kert! Számtalan játékkal fáraszthatják magukat kicsik; van a játszótéren kalózhajó, trambulin, sportpályák, minigolf és megannyi más sport- és mozgáslehetőség.

 

Kincső Apartman Angyalház

Tapolcán csendes, nyugodt környezetben várja vendégeit a Kincső Apartman Angyalház. Az apartman gyermekbarát, így kisgyermekes családok részére is ajánlott. A szálláson található fürdőmedence, napozóágyak, hintaágy, gyermekek részére játszási lehetőség (fészekhinta, lengőteke,csúszda,csocsó, darts, karaoke berendezés, játszóház, pingpong asztal,). Minden szobába okos Tv vagy Tv okosító, Telekom TV L 114) csatorna + Filmklub. Gigaerős Net 1000/1000 + okos wifi.

Az ár függ a személyek számától, az éjszakák számától, az évszaktól és az apartman felszereltségétől. 7.500- Ft-tól / fő / éjszaka
100% készpénz előre utalással minimum 10 nappal előbb! 10% kedvezmény, 2 éjszaka után 10% kedvezmény,.4 éjszaka után 20% kedvezmény Kedvezmény igénybe vételnél nincs végtakarítás 3.000.-ft/ apartman. Az ár maximális kedvezménnyel értendő!