Szállások

Lesch Magánház

Tapolcától csupán 6 km-re, Balatonedericstől 10 km  és  Szigligettől is mindössze 13 km-re található a Lesch Vendégház Lesenceistvándon.

Lesenceistvánd és a szomszéd települések ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek.

Annak, aki aktív pihenésre vágyik, számtalan lehetősége nyílik többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni. Egész éves nyitvatartással felkereshetőek a közeli Arborétumok, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjai, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Balatontól 8km-re található csendes, felújított lakrész, kirándulási lehetőséggel és pihenni vágyóknak egyaránt alkalmas!

Ingyen parkolási lehetőség, Ingyen WiFi. Szálláson egyéb szolgáltatás/feláras:pingpongozás, csocsó. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Felszereltség és eszközök:étkező, hűtő-mikrohullámú sütővel , pohár-edény-evőeszközök

Lovász Apartmanház (Lovász Gábor)

Tapolca a mediterrán városközpontjával a kevésbé nyüzsgős városok közé tartozik még, ezzel garantálva a pihenni vágyók kikapcsolódását. Ellenben, aki a pörgősebb- aktívabb pihenést választaná is talál magának tetsző programot és elfoglaltságot a térségben.

Elég, ha a természeti adottságokra gondolnak, a Tapolcai-medence a tanúhegyekkel, tanösvényekkel és a várakkal, a Balaton minden téren nyújt élményt az érkezőknek.

A Lovász Apartmanház  a belvároshoz közel, de mégis egy csöndesebb, nyugodtabb környezetben várja az idelátogatókat.

Külön bejáratú lakás áll a vendégek rendelkezésére, 5 szobával, 3 fürdőszobával, közös jól felszerelt konyhával és nappalival.
Nagyobb társaság részére is színvonalas szállást tudunk biztosítani. Az udvar zárt, parkolás ingyenes.

Szolgáltatások: Légkondicionált szobák száma 3 melyekből 2 szoba franciaágyas 1 külön ágyas. Pingpongasztal, saját kert, TV a szobában.

Ingyenes sportolási és parkolási lehetőség, zárt udvar gyerekeknek játékokkal.

A közelben található:

NTAK regisztrációs kódja: EG19021503 

Lovász Apartmanház (Seprősné Fodor Zsuzsanna)

Tapolca a mediterrán városközpontjával a kevésbé nyüzsgős városok közé tartozik még, ezzel garantálva a pihenni vágyók kikapcsolódását. Ellenben, aki a pörgősebb- aktívabb pihenést választaná is talál magának tetsző programot és elfoglaltságot a térségben.

Elég, ha a természeti adottságokra gondolnak, a Tapolcai-medence a tanúhegyekkel, tanösvényekkel és a várakkal, a Balaton minden téren nyújt élményt az érkezőknek.

A Lovász Apartmanház (Lovász Gábor) a belvárostól csupán néhány perc sétányira, de mégis egy csöndesebb, nyugodtabb környezetben várja az idelátogatókat.

Az apartmanok külön bejárattal rendelkeznek 2 + 1 személyesek. A körülbástyázott zárt udvarban kiépített parkolók, szépen gondozott gyep, kerti bútorok, pingpongasztal és tekepálya áll a vendégeink rendelkezésére térítésmentesen.

Az apartmanok egész évben foglalhatók, várjuk kedves vendégeinket.
Elhelyezés: A földszinten található a nappali. Étkezővel, páraelszívóval felszerelt konyhasarok.

Felszereltsége: hűtőszekrény, mikro, szendvicssütő, elektromos főzőlap, kávéfőző.

A fürdőszoba és WC az alsó szinten található. A nappaliból lehet felmenni a hálószobába.

Két apartmanban franciaágy, kettőben pedig egymás mellett lévő heverők vannak. Mindegyikben akasztós és polcos szekrények, színes TV. A hálók klímával felszereltek a kánikula enyhítésére, télen fűthetők.

NTAK regisztrációs kódja:EG19020235

Malom- Tó Vendégház Tapolca

Tapolcán a mediterrán hangulatú Malom-tó szomszédságában található a Malom-tó Vendégház.

A pár éve gyönyörűen felújított, klimatizált vendégház, új bútorokkal, kényelmes szállodai ágyakkal berendezve várja a pihenni vágyó vendégeket.

A csendes városközpontban található vendégház 7 szobatípust kínál az érkezőknek, melyek közül kiválaszthatják a nekik megfelelőt.

Teraszos családi szoba: Földszinten található teraszos, klimatizált, saját fürdőszobával rendelkező, 4 fő elhelyezésére alkalmas szoba.

Földszinti belső szoba: Földszinten elhelyezkedő, saját fürdőszobával rendelkező, 3 fő elhelyezésére alkalmas szoba. Két külön légterű szoba található, az egyikben 2 db egyszemélyes ágy, amely alapesetben összetolt, de széthúzható, a másik légtérben pedig egy darab ugyanolyan egyfős ágy került elhelyezésre.

Udvarra néző családi szoba: Földszinten elhelyezkedő, klimatizált, saját fürdőszobával rendelkező, 4 fő elhelyezésére alkalmas. Egy nagy franciaággyal és 2 db egyszemélyes ággyal.

Emeleti családi szoba: Emeleten található , klimatizált, saját fürdőszobával rendelkező, 5 fő elhelyezésére alkalmas. Egy darab nagy méretű francia ágy és 3 db egyszemélyes ágy található a szobában, amely kérésre összetolható. 

Emeleti standard szoba: Emeleten elhelyezkedő, klimatizált, saját fürdőszobával rendelkező, 3 fő elhelyezésére alkalmas. Egy francia ágy és 1 db egyszemélyes ágy.

Emeleti zöld szoba: Emeleten található , klimatizált, saját fürdőszobával rendelkező, 3 fő elhelyezésére alkalmas. Egy franciaágy és 1 db egyszemélyes ágy.

2 szobás apartman: Az emeleten található 2 szobás, 6 ágyas apartman. Mindkét szoba klimatizált, jól felszerelt konyhával és fürdőkádas fürdőszobával rendelkezik, svédasztalos reggeli az árban. 6 fő elhelyezésére alkalmas. Nagyobbik szobában: 2 db egyszemélyes ágy található, amely alapesetben összetolt, de szét lehet húzni igény esetén és 2 db egyszemélyes ágy. A kisebbik szobában: 2 db egyszemélyes ágy található, amely alapesetben össze van tolva, de széthúzható.

 A Közép-Európában egyedülálló látványosság a kristálytiszta vizű Tavas barlang mindössze 400 m-re található tőlünk.

A környéken rengeteg természeti látnivaló, építészeti emlékhely, fürdésre alkalmas tó, termálfürdő várja vendégeinket.

Naruta Présház

Álom a szőlőhegyen. A Szászi Birtok felújított présházai gyönyörű környezetben, a Szent György-hegy déli oldalán találhatóak. Minden házból kilátás nyílik Szigligetre, a Badacsonyra, és még a Balaton vizének kékje is felsejlik a távolban.

Tapolcától 6 km-re, Szigligettől 5 km-re és  Badacsonytól is csupán 8 km-re található a NATURA PRÉSHÁZ a Szent György- hegyen.
A térség települései ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek. 

Azok számára, aki aktív pihenésre vágynak, számtalan lehetőség nyílik, többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni, felkeresni a közeli Arborétumokat, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjait, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot is. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

A Szászi Birtok központjában elhelyezkedő vendégházunk gyönyörű panorámával rendelkezik a szigligeti hegyekre. Csak egy ugrásra az étteremtől és a Szászi vinotékától.

A házhoz napsütéses kert és parkoló tartozik. A házban 2 hálószoba, fürdőszoba, tágas nappali található. 2-4 személy részére ajánljuk, teakonyhával és egy palack Szászi borral a hűtőben.Tökéletes hely a kikapcsolódásra messze a világ zajától. A présház tövében, a diófa alatt ülve csak egy pohár bor kell és a tanúhegyek látványa, hogy az ember úgy érezze: megállt az idő.

Felszereltség és eszközök: törölköző, ágynemű, hajszárító, főzőeszközök, kávéfőző, hűtő-fűtő klíma, WIFI, vaskályha, a birtokon keresztülfut az OKT útvonal

Négy évszak Apartman Tapolca

Tapolca a mediterrán városközpontjával a kevésbé nyüzsgős városok közé tartozik még, ezzel garantálva a pihenni vágyók kikapcsolódását. Ellenben, aki a pörgősebb- aktívabb pihenést választaná is talál magának tetsző programot és elfoglaltságot a térségben.

Elég, ha a természeti adottságokra gondolnak, a Tapolcai-medence a tanúhegyekkel, tanösvényekkel és a várakkal, a Balaton minden téren nyújt élményt az érkezőknek.

Tapolcán a város központjában található az apartman, közvetlenül a Malom-tó partján. A városközpont egyszerre nyüzsgő és mégis nyugodt kikapcsolódást kínál a vendégeknek.

A mediterrán hangulatú tópart nemcsak nyáron, egész évben csodálatos látnivaló a híres koi pontyaival.

A Négy évszak Apartman- Tapolca szállása Tapolcán várja vendégeit. A kertre és a városra néző szálláshely 200 méterre fekszik a Tapolcai-tavasbarlangtól.

Az apartmanban 1 hálószoba, síkképernyős műholdas TV, étkezősarok, valamint mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel felszerelt konyha található.

A legközelebbi repülőtér a 30 km-re lévő Hévíz-Balaton repülőtér.

Németh Apartman

A Németh Apartman Kisapátin, a Szent György-hegy és a környező tanú hegyek ölelésében helyezkedik el.

Az európai hírű bazaltorgonák az apartman erkélyről kitűnően láthatóak. Az szálláshely a ház tetőterében található, külön megközelítési lehetőséggel. A teljes tetőtéri lakrész 6 férőhelyes, 3 szobával,2 fürdőszobával, nappalival és felszerelt konyhával rendelkezik, A szobák légkondicionáltak. A konyha teljesen felszerelt: hűtő, mikrohullámú sütő, edények, villany tűzhely áll a vendégek rendelkezésére. A medence nyáron használható, ami 7x4m-es polikarbonát fedéssel van ellátva. Grillezési pihenési lehetőség a medence mellett napozó ágyon lehetséges.

Présház szállás

Tapolcától 5 km-re, Szigligettől 8 km-re és  Badacsonytól is csupán 10 km-re található a Tibor Pince Présház Szállása a Szent György- hegy oldalán.
Kisapáti és a szomszéd települések ismertek a csendről és a nyugalomról, mely egész évben biztosítja a pihenést az ide érkező vendégeknek.

Annak, aki aktív pihenésre vágyik, számtalan lehetősége nyílik többek között a környező tanúhegyeken túrázni, akár önállóan, akár szervezett túrán részt venni. Egész éves nyitvatartással felkereshetőek a közeli Arborétumok, vagy a Balaton- felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjai, köztük a Tapolcán található tavasbarlangot. (ajánljuk, hogy előre foglaljanak jegyet, hogy biztosan bejussanak!) Aki pedig érdeklődik a vízi élőlények után, akár vízi túrán is részt vehet.

Egyedi vendégházuk a Szent György-hegyen található, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező tanú hegyekre, a Balaton csillogó víztükrére és a bazaltorgonákra.

A vendégszállás a borászatuk présházában, teljesen külön bejáratú részben található. A szálláshoz egy szoba, felszerelt teakonyha, fürdőszoba és saját terasz tartozik.

A teraszról csodálatos kilátás nyílik a Szent György-hegyi bazaltorgonákra és a borászatuk szőlőterületeire. A szállás mellett kisebb bisztrót is üzemeltetnek, ahol a vendégek megkóstolhatják a természetes eljárással készített boraikat és a házi készítésű bodzaszörpjüket is.

Felszereltség és eszközök: 1 szoba, fürdőszoba WC-vel zuhanyzóval, teakonyha, terasz. Vízforraló, hűtő, kétszemélyes ágy, asztal, székek.