Bemutatkozás

Tapolcán, ahol a jövő az otthonteremtés gondolata köré épül, természetes, hogy a közösségeket is méltó hely illesse meg. Ezen törekvés mentén készültek el 2001-ben a Rendezvénycsarnok tervei, amelyet a város képviselő- testülete hagyott jóvá. A beruházás költsége a 70 millió Ft saját – tapolcai- forráson kívül címzett állami támogatásból valósult meg.

Az építkezés befejezésével az épület átadására 2003. május 31-én került sor. A Városi Rendezvénycsarnok létesítésével egy olyan többfunkciós épülettel gyarapodott Tapolca, amely elsősorban a sport, de kulturális élet kiterjedéséhez járul hozzá.
A rendezvénycsarnokban végzi munkáját a városi sportszervező, akinek feladatköre 2005-től a tulajdonos Önkormányzattól a Kft. irányítása alá került.

Previous slide
Next slide

A rendezvénycsarnok 10 éves évfordulója egyben új korszak nyitányát is jelenti a Városi Rendezvénycsarnok életében.  67/2013. (IV.26.) Képviselő-testületi Határozat értelmében a Városi Rendezvénycsarnok a Csermák József Rendezvénycsarnok nevet kapja. A névadó ünnepségre 2013. október 7-én került sor.

A kulturális rendezvények mellett edzések, hobbi sportolók, külső szervezésű programok számára nyújt otthont. A csarnokban található különböző felfestések, kosárlabda-, röplabda-, kézilabda-, teniszpálya mellett a teremlabdarúgás alapvető helyszíne, melyhez az 1 m magas palánkkal körbevett játékteret is biztosítani tudjuk.

A Rendezvénycsarnok programjaival biztosítja a település kulturális programjainak szélesítését, közösségi teret nyújt a közoktatási intézményeknek, és rendezvényeivel növeli a városba látogatók számát. Az ünnepek kultúrájának gondozása érdekében aktív szerepet vállal a megemlékezések megszervezésében, illetve otthont nyújt számukra. A szabadidő kulturális célú eltöltéséhez, a polgárok tájékoztatásához, közösségi művelődéséhez biztosítja az esztétikus környezetet és infrastruktúrát.

A csarnok állandó, évről évre megrendezett programokkal rendelkezik, melyek nagy népszerűségnek örvendenek a látogatók körében. Fő cél az előző évek színvonalának és tartalmának figyelembevételével a folyamatos megújulás lehetőségét megteremteni. E cél elérésének érdekében újabbnál újabb eseményeknek biztosít helyszínt a csarnok.

A csarnok többcélú kihasználási lehetőséget biztosít. Kiváló helyszínei a helyi és kistérségi iskolai, utánpótlás és szabadidős sport számára, szabványos méreteinél fogva képes kiszolgálni a legtöbb teremsport hazai felnőtt versenyrendszerét, valamint nemzetközi, sőt világversenyek megrendezésére is alkalmas.

Tervezésénél fontos szempont volt a különféle kiállítások, bemutatók, vásárok lebonyolítására és kiszolgálására való alkalmasság. A csarnok felépítésével a közösségeknek lehetőségük nyílik a konferencia- és rendezvényturizmusban rejlő lehetőségek kiaknázására. E helyszín kiválóan alkalmas közösségi és magán rendezvények megtartásán túl koncertek, mozi és színházi előadások, vállalati programok, önkormányzati események, politikai nagygyűlések, menyegzők, bálok, csak jelzésszerű felsorolásai a számtalan megrendezhető eseménynek.

Nem csak a városi közélet, de a szűkebb és tágabb környezet számára is egyedülálló sport és kulturális központnak tekinthető, hiszen falai között otthonra leltek a legkülönfélébb rendezvények az épület adottságainak maximális kihasználtsága mellett.