
INTÉZKEDÉSI TERV
JÁRVÁNYÜGYI KÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL
Tapolca Kft. – Tamási Áron Művelődési Központ
A protokoll bevezetéséről és alkalmazásáról az intézményvezető köteles gondoskodni, az ügyvezető feladata a megvalósítást ellenőrizni.
1. AZ INTÉZMÉNY LÁTOGATÁSA
1.1 Az intézményt kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató személy látogathatja, lehetőség szerint a védőtávolság megtartása mellett. Az intézmény működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt. A dolgozó köteles az intézményt értesíteni, ha koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
1.2 A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet alapján intézményünkben a mai naptól kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése a közönség, látogatók számára nyilvános területen.
1.2.1 A rendelet betartására kötelező az üzemeltetőnek a látogatók figyelmét felhívni, a rendelkezést megsértőket a házirend szerint kizárhatjuk a rendezvények látogatásából, a szolgáltatások igénybevételétől.
1.3 Az intézmény termeiben lehetőség szerint gondoskodni kell a látogatók lazább elhelyezéséről, adott esetben nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával.
1.4 Az edzésekre, foglalkozásokra gyermekeket kísérő szülők, hozzátartozók ne az intézmény területén várakozzanak, elkerülhetetlen esetben kizárólag a földszinti aulát használják.
1.5 A járványhelyzet fokozódása esetén, az egyes programon való részvétel, az intézményben való tartózkodás az alapvető higiénés szabályok betartatása mellett további intézkedések bevezetésével (hőmérsékletmérés) egészülhet ki, melyről az intézmény látogatója a honlapról, az intézmény bejáratánál kifüggesztve értesülhet.
2. EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA
2.1 Az intézmények bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani, annak használatára fel kell hívni a figyelmet. Az intézménybe érkezéskor minden belépő alaposan mosson kezet vagy fertőtlenítse a kezét (a gyerekek esetében inkább javasolt a szappanos kézmosás).
2.2 A szociális helyiségekben biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel kell kiegészíteni.
Kéztörlésre papírtörlők biztosítása szükséges.
2.3 Kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető higiénés szabályok betartására. Fokozottan ügyelni kell az intézmény tisztaságára, a napi programokhoz igazítva a többszöri fertőtlenítő takarítás (termekben, a folyosókon és a szociális helységekben) elvégzésére.
A fertőtlenítő takarítás során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a kézzel gyakran érintett felületek (ilyenek az asztalok, székek, az ajtó-, ablakkilincsek, korlátok, villany- és egyéb kapcsolók, informatikai eszközök, mosdók csaptelepei, stb.) valamint a padló és a mosható falfelületek vírusölő hatású szerrel fertőtlenítésére kerüljenek.
2.4 A takarítást, fertőtlenítést úgy kell megszervezni, hogy az intézmény látogatóinak, dolgozóinak egészségét ne veszélyeztesse. A takarítást végző dolgozók részére a felhasznált szernek megfelelő védőeszköz biztosítása és azok viselése szükséges.
2.5 Zárt térben a kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre. A helyiségek ablakát időjárás és környező forgalom függvényében lehetőség szerint nyitva kell tartani.
3. TEENDŐK BETEG SZEMÉLY ESETÉN
3.1 Amennyiben felmerül a COVID-19 fertőzés gyanúja, fontos, hogy az érintett személy háziorvosának értesítése megtörténjen. A háziorvos, illetve a kezelőorvos jogosult a COVID-19 fertőzés gyanújára vonatkozóan nyilatkozni.
Felelős: Barczáné Tóth Boglárka – intézményvezető Rédli Károly – ügyvezető
Tapolca, 2020. 09. 21.